A diszlexiás kriminalizálódhat!
- Az olvasási zavar és a bűnözés összefüggései
A szakirodalom az emberi populáció 10-15 %- át sorolja az olvasási zavarral küzdők közé. Bár a diszlexiások intelligenciája átlagos, nem ritkán kimagasló, nem tudnak lépést tartani a tananyaggal. Gyenge teljesítményük miatt megbélyegezhetik őket, kikerülhetnek a közoktatásból.
A részképesség zavarokkal küzdők, így a diszlexiások is kisegítő iskolába kerülnek, ahol az egyébként jól teljesítő gyerekek elveszítik az önbizalmukat, és végül maguk is elhiszik, hogy "gyengeelméjűek".
Tehát sikertelenségük pszichés zavarokat okozhatnak. Befelé fordulnak vagy éppen a figyelemfelkeltés, a népszerűség elérése miatt deviánsan viselkednek. Ha befelé fordulnak, szoronganak, kerülik társaikat, depressziósak lesznek, drogoznak, súlyos esetben öngyilkosság a vége. A másik személyiségtípus esetében kisiskolás korban apró csínytevésekkel kezdődik, majd később ez komolyabb problémává, drogozássá, bűnözéssé fajulhat. Úgy hagyják el az iskolát, hogy nem tudnak rendesen írni, olvasni. Emiatt a mindennapi élet normái között sem tudnak mozogni. Nem olvassák el az álláshirdetéseket, nem tudják kitölteni a hivatalos nyomtatványokat, ezért jóval kisebb az esélyük a munkavállalásra is.
Következésképpen nem tudják se magukat, se családjukat ellátni. Számukra a legkézenfekvőbb alternatíva, hogy a bűn útjára lépnek.
Nyugat-Európában már több országban vizsgálják a bűnözés és a diszlexia közötti összefüggéseket. Angliában, a felmérés idején, 8 börtönben 357 elítéltet vizsgáltak meg. 52%-ukat találták súlyos, 20%-ukat rejtett diszlexiásnak, illetve. tanulási zavarral küzdőnek. (Anglia lakosságának 4 %-a szenved súlyos, 6 %-a enyhe fokú diszlexiában - hasonlóan a magyarországi adatokhoz).
Az angliai börtönökben az elítéltek 80%-ának gyenge az íráskészsége, 50%-uknak olvasási nehézsége van, 65 %-ának számolási gondjai. Fele alacsonyabb szinten van olvasásból, kétharmada matematikából, négyötöde írásból, mint egy 11 éves diák. Angliában a 2004. április 6.-án mért adatok szerint 75.544 bűnöző volt börtönben. Előzetes becslések alapján ez a szám 2008-ra elérheti a 83.500-at.Ez az adófizetőknek évi 410 millió fontjába kerül. A diszlexia korai felismerésével és annak kezelésével évente mintegy 15.000 ember kerülheti el a bűnözővé válást.
Svédországban a fölmérés célja az volt, hogy megbecsüljék a gyakoriságát a svéd elítéltek között a diszlexiának és a neuropszichikai tüneteknek. 63 svéd anyanyelvűelítéltet vizsgáltak, 19 és 57 év közöttieket. 41%-kuknál diagnosztizálták a diszlexiát. Szókincsük, szóbeli megnyilatkozásuk jóval szegényesebb volt a normál csoportnál, az írásbeli tesztekben is gyengébben teljesítettek. Gyerekkorban hiperaktivitást diagnosztizáltak 55%-nál, ez felnőttkorukra is megmaradt.
New-Yorkban 353 elítéltet vizsgáltak. Míg az általános iskolások között 29%-nak voltak tanulási gondjai, lemaradásai, addig a fogvatartottak között ez az arány már 84.4%-92.8% között volt. Főleg az angol nyelvben és a matematikában mutatkozott meg hiányosságuk. Ugyancsak New-Yorkban készült fölmérés szerint négyből három elítélt küzd tanulási zavarokkal. Indokolt föltenni a kérdést: vajon az iskolakerülés az oka a lemaradásnak vagy az iskolai kudarc az oka az iskolakerülésnek. Az elsőesetben viszont az a kérdés, miért lesz valaki iskolakerülő?
Angliában három lépésben kívánnak segítséget nyújtani a tanulási zavarban szenvedőknek:
Következtetés
A diszlexia "dominánsan" öröklődik. Ha az egyik szülő diszlexiás, a gyerekek 50%-a, ha mindkét szülődiszlexiás, 100%-a lesz diszlexiás. Ezért fontos, hogy még időben elkezdődjön a prevenció, a fejlesztés, a reedukáció. Ha a család nem tud segítséget nyújtani a diszlexiás családtagnak, úgy a probléma, a tehetetlenség gördül tovább. Természetesen a diszlexia nem jelenti a bűnözővé válást, de nyilvánvaló, hogy a nem diagnosztizált diszlexia súlyos szociális terheket ró a társadalomra.
A diszlexia felismerése, a diszlexiások fejlesztése nagy lehetőséget ad a bűnözés csökkentésére.
Ez fontos társadalmi lehetőség, felelősség és feladat!
A részképesség zavarokkal küzdők, így a diszlexiások is kisegítő iskolába kerülnek, ahol az egyébként jól teljesítő gyerekek elveszítik az önbizalmukat, és végül maguk is elhiszik, hogy "gyengeelméjűek".
Tehát sikertelenségük pszichés zavarokat okozhatnak. Befelé fordulnak vagy éppen a figyelemfelkeltés, a népszerűség elérése miatt deviánsan viselkednek. Ha befelé fordulnak, szoronganak, kerülik társaikat, depressziósak lesznek, drogoznak, súlyos esetben öngyilkosság a vége. A másik személyiségtípus esetében kisiskolás korban apró csínytevésekkel kezdődik, majd később ez komolyabb problémává, drogozássá, bűnözéssé fajulhat. Úgy hagyják el az iskolát, hogy nem tudnak rendesen írni, olvasni. Emiatt a mindennapi élet normái között sem tudnak mozogni. Nem olvassák el az álláshirdetéseket, nem tudják kitölteni a hivatalos nyomtatványokat, ezért jóval kisebb az esélyük a munkavállalásra is.
Következésképpen nem tudják se magukat, se családjukat ellátni. Számukra a legkézenfekvőbb alternatíva, hogy a bűn útjára lépnek.
Nyugat-Európában már több országban vizsgálják a bűnözés és a diszlexia közötti összefüggéseket. Angliában, a felmérés idején, 8 börtönben 357 elítéltet vizsgáltak meg. 52%-ukat találták súlyos, 20%-ukat rejtett diszlexiásnak, illetve. tanulási zavarral küzdőnek. (Anglia lakosságának 4 %-a szenved súlyos, 6 %-a enyhe fokú diszlexiában - hasonlóan a magyarországi adatokhoz).
Az angliai börtönökben az elítéltek 80%-ának gyenge az íráskészsége, 50%-uknak olvasási nehézsége van, 65 %-ának számolási gondjai. Fele alacsonyabb szinten van olvasásból, kétharmada matematikából, négyötöde írásból, mint egy 11 éves diák. Angliában a 2004. április 6.-án mért adatok szerint 75.544 bűnöző volt börtönben. Előzetes becslések alapján ez a szám 2008-ra elérheti a 83.500-at.Ez az adófizetőknek évi 410 millió fontjába kerül. A diszlexia korai felismerésével és annak kezelésével évente mintegy 15.000 ember kerülheti el a bűnözővé válást.
Svédországban a fölmérés célja az volt, hogy megbecsüljék a gyakoriságát a svéd elítéltek között a diszlexiának és a neuropszichikai tüneteknek. 63 svéd anyanyelvűelítéltet vizsgáltak, 19 és 57 év közöttieket. 41%-kuknál diagnosztizálták a diszlexiát. Szókincsük, szóbeli megnyilatkozásuk jóval szegényesebb volt a normál csoportnál, az írásbeli tesztekben is gyengébben teljesítettek. Gyerekkorban hiperaktivitást diagnosztizáltak 55%-nál, ez felnőttkorukra is megmaradt.
New-Yorkban 353 elítéltet vizsgáltak. Míg az általános iskolások között 29%-nak voltak tanulási gondjai, lemaradásai, addig a fogvatartottak között ez az arány már 84.4%-92.8% között volt. Főleg az angol nyelvben és a matematikában mutatkozott meg hiányosságuk. Ugyancsak New-Yorkban készült fölmérés szerint négyből három elítélt küzd tanulási zavarokkal. Indokolt föltenni a kérdést: vajon az iskolakerülés az oka a lemaradásnak vagy az iskolai kudarc az oka az iskolakerülésnek. Az elsőesetben viszont az a kérdés, miért lesz valaki iskolakerülő?
Angliában három lépésben kívánnak segítséget nyújtani a tanulási zavarban szenvedőknek:
- Felismerni magát a tanulási zavart; szembesíteni az egyént a problémával,
felvilágosítani. - Munkalehetőséget biztosítani.
- Reedukálni.
Következtetés
A diszlexia "dominánsan" öröklődik. Ha az egyik szülő diszlexiás, a gyerekek 50%-a, ha mindkét szülődiszlexiás, 100%-a lesz diszlexiás. Ezért fontos, hogy még időben elkezdődjön a prevenció, a fejlesztés, a reedukáció. Ha a család nem tud segítséget nyújtani a diszlexiás családtagnak, úgy a probléma, a tehetetlenség gördül tovább. Természetesen a diszlexia nem jelenti a bűnözővé válást, de nyilvánvaló, hogy a nem diagnosztizált diszlexia súlyos szociális terheket ró a társadalomra.
A diszlexia felismerése, a diszlexiások fejlesztése nagy lehetőséget ad a bűnözés csökkentésére.
Ez fontos társadalmi lehetőség, felelősség és feladat!